Ezt a hetet kezdjük egy játékkal. Olyan szempontból mindenképpen játék, hogy nem kell túl komolyan venni, azonban ha érdekel mit rejtenek a lapok, akkor biztosan van valami üzenete a számodra és így már több is lesz mint csak egy játék.
Milyen tervünk van az előttünk álló hétre?
Hangolódj rá a kérdésre… majd válassz egy lapot… olvasd el az üzenetét.
1 2 3
4 5 6
Ha az 1. lapot választottad.
GYŰRŰ
Talán egy olyan élethelyzetben vagy most, amit valamilyen módon előre kellene mozdítani, valamiféle hivatalos mederbe terelni. Ez lehet egy szerződéskötés például. Akár veszel, vagy épp eladsz valamit, esetleg más területen kell a megállapodás, mindenképpen szükséges a konkrét szóbeli, vagy írásos elköteleződés. Ez lehet hivatalos és jogszerű, de persze egy kézfogással egybekötött adott szó is. Lehet hogy már csak ez hiányzik, hogy pont kerüljön az ügy végére, de az is előfordulhat, most várod, hogy eljuss benne idáig és igyekszel ehhez mindent megtenni.
Valamit szorosabbá akarsz tenni. Esetleg egy baráti kapcsolatot, egy munkatársi viszonyt, vagy egy párkapcsolatban vársz előrelépést. Bármelyik helyzetben is vagy, ez számodra nagyon fontos.
Azt is mutathatja a lap, hogy van olyan kötelezettséged a héten, aminek eleget kell tenned. Ez valami olyan, amit nem tudsz, vagy épp nem illik halogatni és ideje túl lenni rajta. Tedd meg! 🙂
Más oldalról is nézhetjük az üzenetet, mégpedig olyan dolgunk, feladatunk van az elkövetkező napokban, ami egyfajta rutinnak számít. Csinálhatjuk könnyedén, hiszen már ismerjük és tudjuk a menetét, ne hagyjuk hogy az ismétlődés megszokássá és unalmassá váljon.
Aki pedig azt tervezi, hogy valami értékeset kíván vásárolni, ajándékozni, az tegye meg bátran, hiszen a lap épp ezt a szándékát kívánja megerősíteni. Nem feltétlen pénzbeli értékre kell csak gondolni, lehet az bármi, ami nekünk magunknak fontos, vagy annak akinek ezt szánjuk.
Ebből a néhány variációból, bizonyára mindenki talált neki szóló üzenetet. 🙂
Ha az 2. lapot választottad.
NAP
Ha ezt a lapot választottad, akkor tele vagy optimizmussal az előtted álló napokat nézve. Mintha ragyognál 🙂 érzed magadban az erőt, a vállalkozó kedvet bármi is a konkrét terved. Úgy érzed sikerülni fog és ez nagy valószínűséggel így is lesz. Boldogan tekintesz előre, mert érzed teljesül amit elképzeltél, siker koronázza a befektetett munkádat. Ez a legpozitívabb lap és ezt érezned is kell belül. Jó energiák, támogató erők segítenek. Bízol a győzelemben és magabiztosan tekintesz előre.
Lehet most lesz lehetőséged egy más megvilágításban is megvizsgálni valamit. Kicsit kívül helyezkedni egy problémán, vagy csak egy picit felülről ránézni egy adott szituációra, ami által jobban meg tud mutatkozni a következő lépés és maga az út is.
Ha valamilyen helyzetben segítségre van szükséged, azt most lehetőséged van megkapni. Valaki támogatni tud. Lehet épp más fog rámutatni egy olyan irányra ami előrelépést jelent, vagy kiutat egy helyzetből.
Tervezhetsz kifejezetten aktív napokat. Ez lehet mozgás, sport vagy kirándulás a szabadban. Lehet egy rövidebb utazás is országon belül, de esetleg távolabbra is. Tervezhetsz kreatív dolgot a kertben vagy az otthonodban.
Miután ez a lap erős, pozitív energiát képvisel, jelenthet pénzt is. Ha vársz valami extra bevételt, vagy csak ideje lenne egy bizonyos összegnek beérkeznie, most jó lehetőség adódik erre is. 🙂
Legyetek optimisták! Merjetek nagyot álmodni! Támogató erők vesznek körül és bennetek is ugyan ez az erő lakozik 🙂
Ha az 3. lapot választottad.
GYERMEK
Új nap, új hét 🙂 Sokan tervezünk valami újat. Az elmúlt napokban volt időnk kicsit előre tekinteni, tervezgetni és most újult erővel vágunk bele a megvalósításba. Nem feltétlenül nagy dologra kell gondolni, hiszen néha egy kis apróság is elég ahhoz, hogy valami megváltozzon. Lehet épp a mi kezdeményező kedvünk segít hozzá másokat az elinduláshoz. Ötletet adhatunk valamihez. Talán régóta dédelgettünk egy tervet, egy álmot és most itt az ideje az elindításának. Próbáljunk gyermeki bizalommal és hittel, optimistán belevágni.
Van aki egy teljesen új dologba szeretne kezdeni. Kis léptekben haladni előre. Ha pedig már beindította az elmúlt időszakban, akkor fejleszteni tovább. Szükség van a megújulásra és odafigyelésre. Minden lépést szemmel kell tartani a siker érdekében.
Van aki a gyermekével tervez több időt tölteni, vagy közös feladatuk van. Valami olyan, ami semmiképp sem elhanyagolható, mindenképpen figyelmet és odafigyelést igényel. Lehet ez közös játék vagy egy jó kis családi program.
Bármit is tervezünk a következő napokra, azt könnyen meg fogjuk tudni oldani. 🙂
Ha az 4. lapot választottad.
MADARAK
Ha ezt a lapot választottad, sok elintéznivalót tervezel a következő napokban. Talán a pihenéssel töltött idő alatt, felhalmozódtak a dolgaid és most mindenképpen neki kell állni pótolni a kiesést. Talán tárgyalások, megbeszélések várnak Rád. Sok telefonhívás illetve ezen keresztüli kapcsolattartás. Valahogy utol kell érni magad és rendezni a tennivalókat.
Van akinél ezek a lapok szellemi munkát mutatnak. Valamit jól át kell gondolni, talán meg is kell beszélni valakivel. Ötleteket kell előhúzni a fejünkből, amivel akár egy problémát is meg tudunk oldani, legyenek azok átmeneti nehézségek vagy már meglévőek. Most ezek rendezésén van a hangsúly. Meg kell találni a megoldást, hogy haladni lehessen előre.
Van aki úgy döntött, itt az ideje kimondani valamit. Nincs értelme tovább magában tartani, hiszen ez feszültséget okozhat. Nem vitáról van szó, csak megbeszélésről. Nyugodtan kell kommunikálni azt ami a szívünket nyomja, próbáljuk meg szépen átgondolva, nem hirtelen és csapongva tenni.
Lehet van aki egy bejelentésre készül. Két ember között, vagy egy nagyobb társaságban akár, bármelyikre utalhatnak a lapok. Gondoljuk át jól mit és hogyan kommunikálunk.
Bármelyik is vonatkozik Rád, figyelj arra, hogy harmóniában legyél a környezeteddel. Érezd meg és mozogj együtt az áramlatokkal! 🙂
Ha az 5. lapot választottad.
VESSZŐ
Most arra van szükséged, hogy egy cél érdekében összeszedd minden erődet. Lehet egy vitás vagy feszültséggel teli helyzetben vagy és ezért üzeni ezt a kártya. Talán jó érvekre van szükséged és ezzel vértezed fel magad. Ne legyél túl szigorú se önmagaddal, se másokkal. Igyekezz Te irányítani az életedet. Ha úgy adódik harcolj meg érte, Te tudhatod egyedül, mi mennyit ér meg, meddig tudsz elmenni.
Esetleg azt tervezed, hogy rendet csinálsz magad körül? A tisztítás jelenthet konkrét takarítást. De vonatkozhat olyan dolgok, helyzetek elengedésére amik már nem szolgálnak téged. Néha meg kell válni valamitől vagy valakitől, hogy egy új jöhessen be a helyére. Nézz körül, mi az ami már inkább gátol mint segít, engedd útjára.
A lap mutat fizikai mozgást, aktivitást is. Talán a sok sonkát és sütit le kellene dolgozni valamilyen módon? 🙂 Irány ki a szabadba, vagy a konditerembe. Ki mit szeret. Persze előfordulhat, hogy a nagy elhatározás csak fejben létezik és mégsem követi tett. Mentségünkre 🙂 nem a megvalósításra kérdeztem rá, csak a tervezésre 🙂
Ha az 6. lapot választottad.
HAJÓ
Ez a lap egy utazást mutat. Tervezhetjük már a nyaralást egy távoli országba, vagy a Balaton partjára is akár. Ez még nem jelent feltétlenül elindulást, de a fejünkben már körvonalazódhatnak a dolgok. Szervezhetjük a társaságot is hozzá, de mehetünk egyedül is valahova.
Van aki egy távoli ismerősével találkozik a héten. Ez lehet egy üzleti partner is, aki más országból jön, vagy akár nekünk kell elutaznunk hozzá. Jelenthet országon belül, de mindenképpen tőlünk távolabbi helyre való utazást.
Az utazás jelenthet belső fejlődést is. Tervezhetünk egy tanfolyamot vagy tanulhatunk mi magunk is. Lehetnek hosszabb távú terveink amihez szükség lehet felkészülésre. Gondolkodhatunk új távlatokban, amikhez új tapasztalatokra kívánunk szert tenni. Bármerre is indulunk, az a jövőnket szolgálja.
Egy megrekedt helyzetből való elmozdulást, elindulást is szimbolizálhat a kártya. Nem biztos, hogy látjuk a célt, de a mozgás, a haladás már nem várhat tovább. Valószínűleg hosszú út áll előttünk, de eldöntöttük és bízunk magunkba, hogy jó irányt választottunk. 🙂
Bármerre is mennél, jó utat kívánok hozzá!