Skip to content

Új kártya, új üzenete…

Az elmúlt héten egy csodálatos Lenormand kártya paklit sikerült beszereznem. Első pillanatban nagyon furcsának tűnt a képi világa és félre is tettem kicsit, de tegnap este újra a kezembe vettem és a hozzátartozó ismertetőt böngészve, egy fantasztikus világ tárult elém. Úgy érzem ez szerelem lesz. 🙂 Egy másik posztban bemutatom részletesen is, hiszen egy másfajta látásmód nyilvánul meg rajta keresztül és soha nem látott, különleges kirakásokkal is megismerkedhetünk általa.

Ma ettől a kártyától kérdeztem, mi lenne az a téma, amit egy kirakáson keresztül megoszthatnék Veletek. Mi lenne az, ami mindnyájunknak segíteni tudna a mostani időkben, függetlenül attól, ki milyen élethelyzetben van éppen. Igazából csak egy témát akartam kérdezni, de ennél sokkal többet kaptam.


Ezt az üzenetet osztom most meg Veletek.

Fogadjátok szeretettel 🙂 

/ Ha valaki úgy érzi, ez egyáltalán
nem neki szól, akkor egyszerűen csak hagyja figyelmen kívül. Majd egy másik
kirakás jobban megérinti és abban talál választ a kérdéseire. /



Egy bizonyos dologban talán útmutatást kértünk, egy kis égi vezetésre gondoltunk, ami a segítségünkre lehetne mostanság. Ebben helyzetben jelenik meg a Gólya a csodás hajnali égbolton és egy új nappal, új lehetőségeket is hozhat a számunkra. Egy új kezdetet jelenít meg. Ez rámutat arra, hogy itt az ideje elmozdulnunk egy adott helyzetből, változtassunk végre valamin, kezdjünk bele újult erővel. Ez a jó szerencse lapja, pozitív lehetőségeket rejt. Valami a közeljövőben megváltozik körülöttünk, vagy valami elmozdulás kell. Legyen az az otthonunk körül, a munkánkban vagy bármelyik más területen. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy szükséges a változás, változtatás, vagy itt az ideje végre kijönni egy negatív szituációból. Mi is az amiben mozdulnunk kell?

Az életünkben néha kihívásokkal találkozunk. Mintha egy akadály tornyosulna előttünk. Valami blokkolja, meggátolja a haladásunkat. Álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk át mit is kell tennünk ebben a kicsit átláthatatlan helyzetben. Kerüljük meg? Másszunk át rajta? Esetleg vissza kellene fordulnunk? Nem mindegy, hogy kihívásnak vagy kudarcnak látjuk azt, ami most akadályoz bennünket. Talán éppen azért került elénk, mert ezzel is erősödni tudunk. Nézzük meg, mi hol emeltünk esetleg falat magunk köré, mi az amit másképp kellene látnunk. Mit kellene átértékelnünk a jelen helyzetben, mely egyúttal a haladásunkat is meg tudja változtatni. Ki is lehetne a legrosszabb ellenfél magunk számára, mint épp mi magunk. 🙂

Azért kaptuk a Gólya lapját, hogy elinduljunk és segítsen leküzdeni az akadályokat. Itt a lehetőség számunkra. Ha pedig megtesszük, akkor végre nyugalomra lelhetünk.

A horgony lapja a biztonságot és védelmet jelképezi. Végre elérhetünk valahova és kiköthetünk. Biztos pontot találhatunk az életünkben ahol mi vagyunk a középpontban. Megtart minket akár hosszú távon is. Ez azonban nagyban függ attól, mennyire oldottuk meg a feladatainkat. Lehet csak átmeneti állapot mikor épp csak megpihenünk, vagy a nehéz időkben keresünk rövid időre menedéket. Ha erről lenne szó, ne feledjük, hogy ez a biztonság látszólagos, hiszen alig van mozgásterünk, rövid a lánc, nem mehetünk akárhova. Visszatart a haladástól, vagy a körülöttünk lévő dolgok tartanak minket leláncolva és nem engednek előre. Lehet, hogy mi magunk nem merünk lépni és kockáztatni, pedig ki kellene lépni a komfortzónából, hogy haladhassunk a célunk felé.

Most adottak a lehetőségeink a változásra, előrehaladásra. Ha elindulunk, elérhetjük a céljainkat. Ehhez viszont tennünk kell. Lássuk magunk előtt amit el akarunk érni, tervezzünk, nem kell kapkodni. Tegyünk pozitív energiát bele és lássuk ahogy megvalósul. Erősek vagyunk, erősek a gyökereink is, erre pedig bátran építkezhetünk bármilyen helyzet előtt is állunk.


Csodás változást kívánok!


2 thoughts on “Új kártya, új üzenete…”

Comments are closed.

Nézd meg az újdonságainkat!