Skip to content

Támogatás és akadályok a héten…

 
Ismét egy új hét kezdődött.
A tegnapi újhold pedig fokozottan segíti és erősíti az érkező energiákat és az új lehetőségeket.
Most azt kérdeztem, mi az ami segíti és mi az ami akadályozhatja ennek a hétnek az eseményeit, történéseit?
💙💜
 

 

Kezdjük mindjárt a támogató hatásokkal melyek egészen biztosan jönnek, sőt akár berobbanhatnak 😄 az életünkbe, jelzi a lovas lapja. Úgy tűnik ez egy elkerülhetetlen dolog, ennek most igenis itt a helye az életünkben. Fontos megemlíteni, hogy ez a kapcsolatainkra és egyéb kapcsolódásainkra lesz hatással. Nyilván nem csak párkapcsolat létezik, jelenthet egy elköteleződést valami felé, egy számunkra fontos köteléket, ami akár valamilyen szerződés is lehet.

Itt az ideje valamivel szembesülni ha eddig nem oldottuk meg,  ezért most újra visszatér hozzánk. Úgy látom, elég erőteljes hatásokra számíthatunk, mintha  beletolnák az arcunkba 😄 – na itt van, most aztán muszáj vele foglalkozni. 😄 Nem szeretem a „karmikus” szót és nem is szoktam sűrűn használni, hiszen önmagában nem nagyon mond semmit, vagyis nehezen tudunk vele mit kezdeni,  most mégis azt érzem itt helye van. Tolják, hogy végre megértsük és megoldjuk.

Van akinek új lesz és van akinek csak újra jön 😄 de nem söpörhetjük most már a szőnyeg alá, bele kell állni és vállalni kell a felelősséget. Nehéznek hangzik? Igen. Akár lehet az is. De ha ez a segítség, akkor a támogatásra is bizton számíthatunk. Erősek vagyunk és kitartóak, igyekezzünk élni a lehetőséggel.

💙💜

 

Ami az akadályt jelentheti, hogy nem látunk tisztán, azt se tudjuk mi van körülöttünk. 🤔 Most nem mi irányítjuk az eseményeket és bár eddig sem volt mindenre ráhatásunk, most még annyira sincs. Kitartunk de nem látunk előre, akadályba ütközünk bármerre is tekintünk.🤔 Nem tudunk mást csinálni mint finoman hagyjuk hogy történjenek velünk az események, de titkon várjuk már a fordulatot és az elmozdulást. Addig viszont egyfajta veszteségnek fogjuk fel a dolgokat, néha azt sem tudjuk honnan jön, csak kapkodjuk a fejünket ahogy a biztonságunkat és a stabilitásunkat éri a változás. Ami biztos volt, az most bizonytalan. Ez pedig erőteljes hatással van ránk.

💙💜

 

 

Mit is tehetünk a héten? Kértem még rá 3 lapot.

Mennyire csodás tanács. Hallgassunk a szívünkre, mert ott mindig van megoldás / ahogy ezt már számtalanszor mondtam /. Engedjük, hogy minden megmutatkozzon és a fény megmutassa az utat és az irányt. Bízzunk magunkban, mert mindig a legjobb helyen vagyunk.

💙💜

Legyen csodaszép hetetek!

💖

Nézd meg az újdonságainkat!