Skip to content

NOVEMBERI LENORMANDSZKÓP … ?

Ismét eltelt egy hónap. Magunk mögött hagytuk az októbert és remélem mindenkinek sikerült kihozni belőle a legtöbbet. 😊 Sok minden történt, kicsit mintha felbolydult volna a világ körülöttünk. A saját feladataink mellett, kaphattunk nem várt dolgokat is, melyeket szintén meg kellett oldanunk, vagy legalább megérteni és a helyén kezelni őket. 🤔

Újra elolvastam az Októberi előrejelzést és örömmel tapasztaltam, milyen pontosan jelezték a lapok azt, ami végül is történt velem. Másoktól is hallottam hasonló visszajelzéseket. Tudom, ez nem egy személyre szóló kirakás, mégis nagyon szépen látszanak belőle az irányok és a felmerülő feladatok. Nyilván nem ugyan azon a területen és nem egyforma módokon történnek meg a dolgaink, mégis felkészülhetünk belőle arra, ami következni fog. 💖

 

Most pedig nagy szeretettel nyújtom át Nektek a NOVEMBERI LENORMANDSZKÓPOT. Másfajta kirakást hoztam ismét, ebből is láthatjátok mennyi féle módon képes üzenni a kártya. 🙏

 

 

A kiindulási pont, ahonnan belépünk a november hónapba az egyfajta elköteleződés. Ahogy már említettem, ez mindenkinek más lehet. Érinthet munkát, kapcsolatokat, új terveket, de akár olyan dolgokat is, amelyekben már régóta benne vagyunk. Lehet előremutató szituáció, mikor a jövőbeni terveink, dolgaink felé köteleződünk el, de másoknál épp a régóta meglévő dolgok kerülnek valamiért a figyelem a középpontjába. Bármire is utal a lap, egészen biztosan értékes ez a számunkra. 💎

Ha esetleg úgy érzed semmi ilyesmi nem történt veled mostanában, nézd meg milyen területen vagy folyamatosan ugyan abban helyzetben, amelyből már itt lenne az ideje kilépned és nem róni a köröket újra és újra.  / gyűrű /

Ami mindenképpen pozitív  lesz a hónapban az az, ahogy megoldod a feladatokat. 😊 Érzésből fogsz dönteni és így a legjobb dolgokra számíthatsz. Finoman fogod rendezni mindazt amit kell és innen viszel sikerre mindent. Meglesz a határozottságod ehhez, de mégis lágyan és könnyedén fogod intézni. Ha nem ilyen vagy, akkor arra utal a lap, hogy tegyél így, mert ez visz eredményre. / nő /

Ami viszont akadályozhat, az az, mikor nem tudod elengedni a dolgokat és ezek visszatartanak a haladástól. Mikor le vagy kötözve és nem tudsz mozdulni. Mindez azonban csak a fejedben létezik, hiszen ki más uralkodhatna a Te életeden, mint Te magad. 😍 El kell hinned, különben nem fogod észrevenni a lehetőségeket magad körül. Aki ugyan abban a helyzetben van hosszabb ideje, annak talán pont ezzel kellene szembenéznie.

Ami akadályként jelenhet még meg, mikor nem találjuk a biztos pontot az életünkben pedig ideje lenne végre horgonyt vetni valahol és megtalálni azt a bizonyos ajtót ahova tartunk. / horgony /

Maga a hónap valahogy kapcsolódik az otthonhoz. Legyen ez maga a lakásunk/házunk ahova hazatérünk vagy lehet a családunkkal kapcsolatos bármilyen esemény. Megjelenhet a biztonság és a stabilitás kérdése valamilyen módon. Ha most akarunk elköteleződni egy új dolog felé, akkor arra utal a lap, hogy tervezzünk meg mindent pontosan, hiszen csak biztos alapokra lehet jól építkezni. Most a stabilitás lesz középpontban bármilyen területen is kerülünk kihívások elé. / ház /

A következő lap azt mutatja meg hova is juthatunk el a hónapban, vagy a hónap végére. Aktív időszakot tudhatunk magunk mögött és valószínűleg sikerülni fog rendet tenni magunk körül. 😊 Kitisztítani a dolgainkat, hátrahagyni ami már nem kell és bölcsebben látni az életünket. Ha bármi miatt bűntudatunk lenne, azt engedjük el, hiszen valószínűleg a legjobb tudásunk szerint cselekedtünk és igyekeztünk mindent a tőlünk telhető legjobban megoldani. A céljaink érdekében cselekedtünk. 💗 / vessző /

Mi más is maradhatna a végére, mint a már jól megszokott tanács lap. 😊 Élvezzük az életet miközben haladunk előre az úton. A siker lehetőségét tartsuk szem előtt és vegyük könnyedén az előttünk álló feladatokat. Van, hogy sok hal úszkál egy kisebb tóban, mégis mindegyik megtalálja a saját útját és helyét. 😊 Haladjunk az áramlatokkal, vegyük észre a legjobb irányokat. Legyünk termékenyek a gondolatainkban, cselekedeteinkben. Lássuk magunkat sikeresnek abban amit kitűztünk magunk elé célként, hiszen minden lap arra utalt a kirakásban, hogy módunkban áll e szerint élni, dolgozni és célhoz érni ebben a hónapban. / halak /

 

Sok erőt és kitartást kívánok Mindenkinek, csodás novembert és örömteli napokat! 

 

Szeretettel, Évi 💖

 

Nézd meg az újdonságainkat!