„LENORMANDSZKÓP” ? avagy a LENORMANDKÁRTYA JÚNIUSI ELŐREJELZÉSE…

A mai napon egy új hónap kezdődik a számunkra, ami egyben egy új évszak első napja is. 🌞

 Számunkra ez mindig kicsit misztikus ✨, mert új… mert valaminek a kezdete… mert új reményeket, új lehetőségeket hozhat magával. Reménykedve nézünk előre mi fog történni velünk, de persze tennünk is kell érte valamit. 🙂 


 

 

Válaszd azt a kártyát amelyik megszólít 🙏

Az útmutatáshoz a következő kérdéseket tettem fel, hogy minél szélesebb rálátásunk legyen a hónapra:

– Mi a fő témája, feladata a számunkra?
– Mi az amit magunk mögött tudunk hagyni végre?
– Mi az ami kihívást jelent majd ezzel kapcsolatban?
Tanács, mire figyeljünk oda? 
Hova juthatunk el, milyen eredményeket érhetünk el a hónap végére?

 

Felkészültél? 🙂

 .

.

.

 

Bal oldali kirakás

Ha ezt az előrejelzést választottad…


Ebben a hónapban kifejezetten tevőlegesen és aktívan kell irányítani a dolgaidat. Ha Férfiként olvasod most a bejegyzést, tudd!, most minden a Te kezedben van. Rajtad múlik, Tőled működik, Te irányítod az eseményeket, így állj hozzá. Szükséges benne lenned a dolgokban tevőlegesen és nem várhatod, hogy csak úgy maguktól megoldódjanak a dolgok. Ha Nőként olvasod most ezeket a sorokat, akkor keménynek és eltökéltnek kell lenned a következő hetekben. Most férfias viselkedésre és hozzáállásra van szükség. Gondolkozz logikusan, igyekezz előre látni a dolgokat, vedd a kezedbe az irányítást, mert így fogsz tudni célt érni. Fontos lesz most az aktivitás, állj bele a dolgokba és ne hagyd, hogy a dolgok irányítsanak téged.

Ha így teszel, magad mögött hagyhatod mindazt, amire már nincs szükséged, ami nem tud tovább szolgálni Téged. Nézzük mik is lehetnek ezek: ilyenek a félelmek, minden fajta aggódás, a negatív gondolatok egy helyzettel vagy személlyel kapcsolatban… Most van lehetőséged elengedni dolgokat, ami lehet az előbb épp felsoroltak közül valamelyik, vagy mind együtt. Hátrahagyhatod a nehézségeket, hiszen most úgy döntöttél kezedbe veszed az irányítást és nem engeded magad sodródni az árral. Magad mögött hagyhatsz olyan embereket, helyzeteket amik/akik csak elszívták az energiáidat és nem támogatólag hatottak Rád. Ha rágódtál dolgokon, ha emésztő gondolatok őrölték fel a mindennapjaidat, akkor ints búcsút nekik, hiszen új idők jönnek és ezekre már semmi szükséged. Ha nem volt erőd valami vagy valaki ellen védekezni, most képes vagy rá, hiszen irányítani kezdted az életed. Ezek már nem tudnak olyan hatással lenni Rád, legalábbis megfogyatkozott az erejük. Szélnek eresztheted a szorongásodat és az apró bosszúságokat is.

Ami azonban egy kis kihívást jelent majd az az, hogyan is formáld és alakítsd a körülötted lévő világot. Hogyan rakj rendet benne és távolítsd el a nem odavalót. Hogyan tudod megmutatni ami benned van, a kreativitásod és miként fejezd ki önmagad. Talán új kapcsolatokat hoz ez a hónap és ezt picit nehezebben tudod beleilleszteni a mindennapokba. Az aktivitásod kihat erre is, esetleg sok új meghívást kapsz, sok helyre kell menni. Ezek persze többnyire kellemes időtöltést jelentenek, mégis okozhat némi problémát, hogyan is egyeztesd össze egyéb dolgaiddal. Azonban ezek a fejlődésed velejárói, segítenek a terveid megvalósulásában és ha így tekintesz rájuk, máris könnyebb lesz minden 🙂

Mit tanácsol a kártya? Figyelj oda a kapcsolataidra. Tarts kapcsolatot minél több emberrel. Kommunikálj. A levelezés ma már sokkal inkább emailt, chatet, telefonbeszélgetést és beszélgetéseket jelent, mint sem bélyeggel ellátott és feladott zárt borítékot, de persze írhatsz így is. 🙂 Ha szükséges, tisztázd le a problémákat azokkal az emberekkel akikkel úgy érzed, van még valami elintézetlen ügyed. Utalhat a lap arra is, hogy ne kapkodj, ne legyél türelmetlen, hiszen néha lassabban történnek a dolgok, mint ahogy szeretnénk. Találd meg a harmóniát a mindennapokban. Azt is jelenti, hogy lépj Te kapcsolatba emberekkel, kezdeményezz bátran kommunikációt. A hónap fő mozgatórugója Te magad vagy, ahogy ezt már a legelején írtam, tehát indulj bátran előre! Ha pedig hivatalos dolgaidon van a hangsúly az elkövetkezendő időben, akkor figyelj a szerzősédekre és bármilyen egyéb dokumentumra ami csak a látókörödbe kerül.

Most pedig nézzük meg mire is számíthatsz, ha megfogadtad a tanácsokat 🙂 Bármi megtörténhet ami a szívednek kedves. Amire vártál, amire vágytál. Valami, ami jó érzéseket hoz, mély érzelmeket. Kellemes dolgokat és helyzeteket. Talán beköszönt a szerelem is, új partner, vagy akár egy régi, de új érzéseket kiváltva. Nyitottabbá válhatsz az élet dolgaira és bármi is kerül eléd, az valahogy megérint és mély érzésekkel fogadod. Valahogy jól alakulnak a dolgok. Örömmel és boldogan zárhatod a hónapot, persze csak ha megtetted mindazt, amiket meg kellett oldanod előtte.

Úgy gondolom sok szép feladat lesz ebben a hónapban azok számára akik ezt választották, ugyanakkor lehetőség nyílik elengedni sok mindent és végül megtapasztalni valami szuper jó dolgot. 🙂


Szívből kívánok csodás júniust!

 

Ne feledjétek, örömmel veszem a visszajelzéseket majd a hónap végén 🙂



Jobb oldali kirakás

Ha ezt az előrejelzést választottad…

 

Ebben a hónapban nagy hangsúly lesz a kommunikáción. Sok dolgod lesz, sok emberrel kell beszélned, beszélgetned. Nyüzsis időszaknak nézel elébe, valószínűleg sok intéznivalód lesz. Lehetnek tárgyalások és megbeszélések. Talán néha úgy fogod érezni magad, hogy felőröl a napi tennivaló és kicsit izgatottabb leszel e miatt. Egy dolgot azonban érdemes szem előtt tartani, ez mind mind hozzásegít ahhoz, hogy elérd a céljaidat, hogy előbb-utóbb épp oda juthass, ahova szeretnél. Mindenképpen fejben kell igazán ott lenned, bármit is csinálsz. Gondolkozni kell, ötletelni, tervezni, hogy képes legyél rendet tartani a dolgaidban és feladataidban. Van akinek végre ki kell mondani azokat a dolgokat amik talán már rég esedékesek voltak, de már nincs értelme tovább húzni. Itt az ideje megbeszélni, elmondani, kimondani. Most lehetőség lesz felszabadulni és szárnyalni, érdemes kihasználni az alkalmat.

Ha odafigyelsz, tervezel és nem hagyod, hogy összecsapjanak a dolgok a fejed fölött, akkor magad mögött hagyhatod azt a bizonytalan időszakot, aminek az elmúlt időben talán részese voltál. Halogattál dolgokat és nem tudtad merre is indulj. Tudtad, hogy lépned kellene, de nem voltál elég bátor, vagy csak nem láttad az irányt, nem mertél lépni, haladni. Talán bizalmatlan is voltál a lehetőségeiddel kapcsolatban. Ha össze voltál zavarodva, most épp azért mutatja a kártya a tervezést, a megbeszéléseket, illetve a sok intéznivalót, hogy végre tudd, mi az amit másképp kell tenned, hogy képes legyél döntéseket meghozni. Ki kellett mozdulni, hiszen a toporgás nem mutatott irányt, nem vezetett sehova. Most a sok munka, a sok beszélgetés bizonyára rámutat valamire, amit eddig nem vettél észre, vagy nem akartál észrevenni. Nem baj, nem vesztettél semmit, talán csak egy kis időt, de nyilván szükség volt erre is. Ezen keresztül ismered meg önmagad és tanulhatsz meg valami újat. 🙂

Ami azonban egy kis kihívást jelent majd az az, hogyan is söpörd ki ami már nem odavaló, amire nincs szükséged. Hogyan legyél aktívabb és bújj elő a védelmi bástyádból. Hogyan fogod kezelni, bírni az esetleges feszültséget, amit a sok munka idézhet elő. Talán amiatt aggódsz, hogy menet közben nézeteltérésed lehet valakivel és semmiképp sem szeretnél megbántani bárkit is. Netán attól tartasz, hogy ha kimondod amit szeretnél, akkor konfliktusba kerülhetsz és ezt mindenképpen el akarod kerülni. Van aki túl szigorú önmagához és esetleg ez okozhat neki menet közben problémákat. Az érzéseiden nem tudok változtatni, de gondold át…. ez mind csak a fejedben és a gondolataidban létezik. Mennyivel könnyebb lenne a helyzeted, ha ezeket szélnek eresztenéd és mindig csak az aktuális dolgokkal foglalkoznál. Ki tudja, lehet ezek meg sem fognak mutatkozni, csak ha Te magad hívod őket életre. Érdemes? 🙂

Mit tanácsol a kártya? Mozdulj ki a látszólagos mozdulatlanságból. Itt a változás ideje. Változtass dolgokon, szokásokon. Változtass meg valamit az életedben. Hidd el, mindennek megvan a megfelelő ideje. Nem elég kívül változtatni, hiszen annak is csak akkor van értelme, ha már bennünk, belül létrejött egy változás. Ez pedig azt is mutatja, hogy nem lehet siettetni a dolgokat, hiszen akkor kerülünk összhangba magunkkal és a környezetünkkel, ha megértjük ezt, ha a megfelelő időben cselekszünk és ezzel kevesebb akadályt állítunk magunk elé. Ez azonban nem jelent várakozást, mozdulatlanságot, sokkal inkább cselekvést és haladást, de a megfelelő időben és ütemben.

Most pedig nézzük meg mire is számíthatsz, ha megfogadtad a tanácsokat 🙂 A hónap végére lehetőség lesz magad mögött hagyni a régi dolgokat és haladni előre a vágyott cél irányába. Ez még nem jelent ugyan megérkezést, de hajóra csak az száll, aki tudja hova tart és szeme előtt látja a célt. Azért megy, hogy learassa mindazt, amit már megérdemel. Amiért oly sokat tett az elmúlt időszakban. Új lehetőségek ígérete, még akkor is, ha nem is ismered a pontos célt. Végül is a változásokon dolgoztál eddig, belső és külső fejlődésen mentél keresztül, ennek pedig megvan a jutalma. Ez pedig a valós előremozdulás, amelyben egyértelműen hátrahagyhatod a régit, hiszen fantasztikus utazás vár Rád, új távlatok nyíltak meg előtted.

 

Úgy gondolom bőven lesz feladat ebben a hónapban azok számára akik ezt választották, ugyanakkor lehetőség nyílik változtatni sok mindenen, végül pedig jó irányba haladni és jó szelet befogni a vitorlákba. 🙂

 

 Szívből kívánok csodás júniust!

 

Ne feledjétek, örömmel veszem a visszajelzéseket majd a hónap végén 🙂

 

.