Kérdések és válaszok….

A múltkor feltett kérdésekre elkezdjük megkeresni a válaszokat. Abban a sorrendben haladunk, amelyik kérdés a legtöbb szavazatot kapta. Természetesen sort kerítünk mindegyikre és remélem, ki-ki megtalálja benne a saját válaszait.

 

 

MILYEN/MIVEL KAPCSOLATOS GONDOLATAIM AKADÁLYOZNAK A JELENLEGI HELYZETEMBEN?

 

 

Válasszátok ki azt, amelyik a leginkább vonz és megszólít. Ha kettőt érzel magadhoz közel, nyugodtan olvasd el az is, hiszen éppúgy lehet azzal is problémád, vagy épp csak egy kis elakadásod vele kapcsolatban. Esetleg egyik témában ez a lap, míg egy másikban egy másik lesz a segítségedre.

Bízom benne, így mindenki talál számára megfelelőt, hogy a dolgok mélyére nézve megérthessen egy adott helyzetet és megtalálja a kiutat. Ha már a gondolataink szintjén megértettünk valamit, akkor elindultunk a megoldás felé. Sokszor a legnehezebb, rájönnünk arra, mi is az amit nem veszünk észre. Az első lépés, a vágy a változtatásra már megvan. 🙂  Higgyétek el, ez nem kis lépés. A következő pedig az, ha meg is akarjuk találni az okokat. Ebben szeretnék segíteni.

 

 

Ha az első lapot választottad:

HOLD

 

A lap a kétségeinkre hívhatja fel a figyelmet. Bizonytalanok vagyunk egy helyzet kimenetelét illetően? Bizonytalanok vagyunk önmagunkkal szemben? Nem tudjuk mi lesz vagy mire számíthatunk egy szituációban vagy valakivel szemben és ez a „félelem” ami megakadályozhat a haladásban. Talán mennénk, mert ott a vágy, ott a cél vagy egy álom, de a kétség sokkal erősebb bennünk. A kártyalap arra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzunk a megérzéseinkben, támaszkodjunk az ösztöneinkre, az első érzésre ami feljön, mert azok az igazi útmutatók. Merjük elhinni, hogy ez nem csak másnak adatik meg, hanem éppúgy megvan bennünk is. Nekünk is sikerülni fog, csak hagyjuk az érzéseink által vezetni magunkat.

Lehetünk érzékenyek, túlzottan is, ami nem minden esetben válik a hasznunkra. Félünk a csalódástól  és attól amit még nem látunk magunk előtt. A hold megvilágítja azt az utat is amit a nappali fényben esetleg nem veszünk észre. A telihold fénye / ahogy ezen a kártyalapon van / rávilágíthat sok mindenre, olyan utakat tár fel előttünk, amire talán nem is gondoltunk volna. Ehhez azonban szükség van egy kicsit befelé fordulni és ahogy már említettem hagyni hogy az megérzéseink vezessenek.

Akadályozhatnak még a külvilágból érkező hatások is, ezek sokszor befolyásolnak minket. Talán épp meg akarunk felelni valaminek vagy valakinek, miközben belül nem ezt szeretnénk mégsem. Úgy érezzük nagy rajtunk a nyomás, ami kívülről érkezik, mi mégis belül érezzük. Ezek az erők az érzelmeinken keresztül tudnak hatást gyakorolni ránk.  Megélhetjük ezt egyfajta lelki válságként is és közben azt gondoljuk rosszak vagyunk. Ettől persze a lelkiállapotunk sem az igazi, nehéznek érezzük. Kellemetlen közérzet, rosszabb esetben bűntudat vagy akár depresszió is kialakulhat. Nem, ez nem orvosi diagnózis 🙂 csak vegyük már észre, hogy nem lehet mindig mindenkinek megfelelni, mert annak mi látjuk kárát és egészen biztosan nem az aki okozta. Álljunk fel és merjük azt élni amit valójában szeretnénk. Bízzunk önmagunkban, hiszen nálunk jobban senki sem tudhatja mire van szükségünk.

Kulcsszavak, amin érdemes elgondolkodni:

változékonyság – nézd meg hol, mikor és miben érzed ezt

bizonytalanság – miben vagyok határozatlan, bizonytalan

kétségek – mitől félek, miért tartok az utamtól, a külvilágtól

hatás, befolyás – ki akarja rám erőltetni a gondolatait, a dolgait, vagy megfordítva én kit akarok befolyásolni

megérzések – figyelek e eléggé a belső érzéseimre, merek e rájuk támaszkodni

érzékenység – nem reagálom e túl a dolgokat, nem vagyok e túl érzékeny

 

 

 

Ha a második lapot választottad :

KÖNYV

Ez a kártyalap a titkok lapja, teli izgalmas mondanivalókkal, de mi most abból a szemszögből nézzük, ami a kérdésünkre vonatkozik. Titkolózunk egy helyzetben, nem merjük kimondani mit is gondolunk, vagy mit szeretnénk? Esetleg azt gondoljuk, valaki eltitkol előlünk valamit. Lehet, hogy nem merjük felfedni magunkat, a gondolatainkat, érzésünket egy témában, egy helyzetben vagy valakivel kapcsolatban. Talán azt látjuk jobbnak, ha nem tárulkozunk ki és nem mutatjuk meg magunkat a világnak. Ezt azonban érdemes átgondolni. Ha én magam ennyire zárt vagyok, hogy is várhatnám, hogy a környezetem észrevegyen, hogy kitalálja mi is az amit szeretnék. Lehet úgy gondolom, jobb ha megtartom magamnak az információt, vagy épp önmagamat zárom el mások elől, de hosszútávon ez is csak elszigeteltséghez vezet.

Azt is mutathatja a lap, hogy nagyon kevés dolgot tudok egy helyzetről, vagy egy személyről és ez hátráltat a haladásban. Talán nem látom az utat magam előtt és ez okoz megtorpanást. Ha nincs elég tudásom egy helyzetben, vagy kevés az információm valamihez, akkor hajlamos vagyok bezárkózni és a háttérben maradni. Ezen viszont csak az segít, ha tudatosan kimozdulok, ha minél több adatot, anyagot, információt szedek össze az adott dologhoz. Ki kell lépnem az árnyékból, a félelmeimből és el kell indulnom. Sokféle irány létezik ami a megismeréshez vezet. Ha arra van szükség, akkor tanulok hozzá, olvasok vagy bármilyen egyéb módon igyekszem gyarapítani a tudásom. Meg kell ismernem azokat a dolgokat amikről eddig azt gondoltam titok a számomra, de lehet csak a tudásom nem elég még hozzá és így nem merek adott esetben dönteni. Hiszen amíg így hiszem, addig csak bezárkózom. Érdemes átgondolni, hogy valóban el van zárva előlem valami, vagy én vagyok aki elzárkózik előle.

A KÖNYV a titkok könyve, a tudás könyve és ha innen nézzük mindjárt sokkal izgalmasabb lesz az egész. Hiszen a könyvben van a tudás, a bölcsesség és ezzel minden amire csak szükségünk lehet, ott van előttünk. Merjük kinyitni, vegyük észre ami ott hever.

Amit még érdemes átgondolni az az, mennyire vagyok én magam elzárkózó, visszahúzódó, hallgatag. Meg merek e nyílni a környezetemnek? Ami az egyik oldalról titokzatos és így akár izgalmas is lehetne, az a másik oldalról épp zártságot mutat.  

 

Kulcsszavak, amin érdemes elgondolkodni:

titok – titkolok mindent magam körül, vagy épp előlem titkolnak valamit

információ – kevés valamihez a tudásom és ezért bizonytalan vagyok

tanulás – érdekel e valami amiről jó lenne többet tudni, a terveimhez kell még tanulnom

tudás – úgy érzem kevés a tudásom, így félek előrehaladni

bezárkózás – igyekszem háttérben maradni, pedig valójában szívesen nyitnék mások felé

 

 

 

Ha az harmadik lapot választottad:

GYERMEK

A lap elindulást és kezdeteket jelent. Mit is mutathat akadályként? Talán nem merünk elindulni, félünk belekezdeni valami újba. Azt gondoljuk kevesek vagyunk hozzá, vagy épp túlontúl bizonytalanok? Tudjuk, hogy lépni kellene, de nem merjük megtenni? Vajon mi okozza ezt a félelmünket? Itt jöhet rögtön a lap másik jelentése a bizalom. Bízunk e eléggé önmagunkban vagy a tervünkben, hogy igen is képesek vagyunk rá. Magamban nem bízom, vagy eleve mindennel kapcsolatban bizalmatlan vagyok? Ha haladni akarunk legalább magunkban kell hinni. Bízni abban, hogy a terveim jók, az álmaim előre visznek. Hatalmas bölcsesség van bennünk, támaszkodjunk rá bátran. 🙂

Van akinek épp a túlzott óvatosság okoz problémát. Aki mindent irányítani akar, megmondani merre és hogyan. Aki mindig jobban tudja 🙂 és csak az a jó amit ő akar. Tudom, ezt nagyon nehéz elfogadni magunkban, sokan mondják… én aztán biztos nem ilyen vagyok 🙂 … de ha mélyen magunkba nézünk, azért tudjuk jól, esetenként ez is ott van és igen zavaró lehet másoknak. Ehhez persze nagyfokú önismeret szükséges, hiszen csak az veszi észre saját magán aki kellően elfogadó tud lenni.

Van aki éppen túlzottan naiv és vakon hisz mindenben és mindenkiben, ez éppúgy lehet akadály. Talán könnyen becsapják és ezért már fél minden újtól. Persze higgyünk és bízzunk az emberekben, de semmi sem jó ami túlzó. Találjuk meg az egészséges középutat. Ne legyünk túl hiszékenyek.

A lap rámutat arra is, vajon tudok e optimistán tekinteni előre, vagy mindig a félelmeim vezetnek. Elhiszem e, hogy jó úton haladok. Mindig csak apró pici lépésekben merek tervezni és indulni, vagy merek e nagyot álmodni és azért mindent meg is teszek.

Fontos még a felelősségvállalás, amire szintén utalhat a lap. Vállalom e magamért a felelősséget. Az életemért, a tetteimért, a döntéseimért. Hibáztatok e másokat vagy adott esetben képes vagyok e azt mondani, hogy igen, ezt most elrontottam, de ez is én vagyok, így elfogadom és megbocsátom magamnak. Ezek nem könnyű döntések, tudom jól. De szükség van rá.

Lehet, hogy épp én magam vágyom a szeretetre, a törődésre és mikor úgy érezzük ezt nem kapjuk meg, akkor hajlamosak vagyunk befelé fordulni, adott esetben a külvilágot hibáztatni.

 Van hogy elveszek a részletekben és emiatt lassabban haladok?

Önálló vagyok vagy semmiben nem tudok igazán döntést hozni? Sorolhatnám még mi minden van  lap mögött, de remélem a felsoroltakból mindenki talál olyat amivel képes előremozdulni egy helyzetből és megtalálni a kiutat.

Kulcsszavak, amin érdemes elgondolkodni:

elindulás – merek e lépni, félek e haladni vagy meglépni valamit

bizalom – tudok e bízni vagy félek, hogy becsapnak, miért nem merek hinni másoknak vagy a jövőmben

óvatosság – miért vagyok bizalmatlan, hiszek e magamban

optimizmus – mitől félek

felelősségvállalás – ismerem e magam eléggé, tudatos vagyok e a döntéseimben, a dolgaimban

törődés – miért vágyom annyira a szeretetre, miért kívülről várom ezt

önállóság – tudok e egyedül is létezni vagy szükségem van másokra

 

 

 

Ha a negyedik lapot választottad :

CSILLAG

Ez a lap csodálatos üzeneteket rejt magában, ahogy csodálatos és kicsit misztikus maga a kép is. Itt azonban akadályokat akarunk feltérképezni, nézzük ezen szempontok alapján. Terveinket, álmainkat, vágyainkat mutatja a lap. De fordítsuk át. Aki ezt választotta, talán pont ezeket nem látja maga előtt. Legalább is nem jól látja, vagy nem veszi észre mindazt ami ott van előtte. Talán nem tudja merre is menjen. Nem látja tisztán az utat. Esetleg egyáltalán nem tudja mitévő is legyen egy helyzetben. A megakadást épp az jelenti, hogy nincs tiszta jövőkép előtte. Valószínűleg mindenki tudja, hogy mennie kellene valamerre, érzi már ennek a súlyát, azonban nem tudja az irányt. Ha csak megakadtál, akkor engedd el magad. Ahogy a képen is van, feküdj le a csillagos égbolt alá és hagyd, hogy jöjjenek a gondolatok, az érzések. Ez a lap égi vezetést is jelent, engedd hát át magad, ne akarj irányítani, csak figyelj. Mindig van az az aprócska érzés ott belül, azt kell felismerni és észrevenni.

Néha nem tudjuk mit is szeretnénk. Először persze ezt kellene megtalálni, addig amíg nincs célunk, biztosan nem fogunk tudni jó irányba menni. Sokan másoktól várják a segítséget, de erre csak mi magunk tudhatjuk a választ.

Van aki úgy érzi, egy adott témában nincs a helyén, valahogy nem látja a helyes utat. Szerencsére ez a lap, az ihlet, inspiráció üzenetét is hordozza. Ha ezt választottad, hidd el, ott van benned minden ami kell a terveid megvalósulásához. Ahogy már írtam, engedd el magad, add át a gondokat az égieknek és a cikázó gondolataid helyett pihenj meg egy kicsit. Ilyenkor jó ötletek jöhetnek fel bennünk, könnyebben visszük sikerre a terveinket, elképzeléseinket. Felerősödhetnek a megérzéseink, amik mindig a jó útra és irányba terelnek.

Ha néha reménytelennek érzed a helyzetedet, tudd, ez a belső útkeresés lapja is, égi segítséggel megtalálod a helyes utat. Képes vagy valóra váltani az álmaidat.

Ki tudom fejezni a kreativitásom. Egyáltalán képes vagyok e kimutatni a bennem lévő dolgokat, meg tudom mutatni a külvilág felé azt amit szeretnék, vagy elrejtem magamban.

Kulcsszavak, amin érdemes elgondolkodni:

tervek – vannak terveim, tudom mit szeretnék, meg tudom fogalmazni vagy csak a változás gondolatáig jutottam

álmok, vágyak – valósak e az álmaim, van e realitása a vágyaimnak, megteszek e mindent ennek érdekében

jövőkép – látom e magam ott ahova el szeretnék jutni

égi vezetés – bízom e a fentről jövő segítségben, figyelek e a megérzéseimre

belső útkeresés – tisztában vagyok e saját magammal, a vágyaimmal

kiterjedés – kifelé is elindulni

 

Csodás felismeréseket kívánok!

 

Szeretettel: Évi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük