Skip to content

JANUÁRI VISSZATEKINTÉS…

A mai nappal véget ér az első hónap. Gondolom sokan kezdtük az évet nagy tervekkel, elhatározásokkal. Bár tényleg még csak az elején vagyunk, mégis talán érdemes picit visszatekinteni mit sikerült elérni, megvalósítani eddig és ez miért történt úgy ahogy. A végén pedig a már megszokott TANÁCS lap üzenete segít tovább az úton.🙏

4 lehetőségből tudtok választani, így egészen biztosan a megfelelőre fogtok ráérezni.😊


Az első lap rejti azt amit sikerült megvalósítani, a második a „miértre” vagy a „hogyanra” adja meg a választ, míg a harmadik lap segítségként érkezik „tanács” formájában.
💖
🤔 – Érdemes egy adott témára gondolni és annak fényében választani, így különböző kérdésre akár másik lapot is választhattok.
🤔 – A másik lehetőség pedig ha választasz egy kártyát és az üzenet maga fog utalni egy témára, melyet egészen biztosan be tudsz majd azonosítani.

 

 Hangolódjatok rá és így válasszatok.🤔

Megvan? 😊

😊

😊

 

 

 

Ha ezt választottad.

Nem biztos, hogy úgy sikerült ahogy szeretted volna, vagy ahogy eltervezted. Valami akadályozott, talán egy előre nem látható nehézség került eléd. Esetleg sokkal nagyobb áldozatot kívánt Tőled, mint amire számítottál. Nagyobb volt a válladon a teher, vagy ezt a helyzetet most nem tudtad irányítani. Lehet nem mertél igazán hinni önmagadban és ez kevés volt ahhoz, amit el akartál érni.

MIÉRT történt ez?

Talán keményebben kellett volna küzdeni és Te kicsit a háttérben álltál? Most kevés volt ide a gyengéd és szelíd energia, sokkal inkább határozottnak, logikusnak és döntésképesnek kellett volna lenned? Irányításra lett volna szükség és nem érzékenyen reagálni a felmerülő helyzetre? Esetleg csak nem vettél részt benne teljes erőbedobással mikor határozott lépést kellett volna tenni?

💖

Ne csüggedj, TANÁCS lapként a LEVÉL jött. Várd meg a megfelelő információt, ami előremozdít ebben a helyzetben. Talán csak nem volt még itt az ideje ennek, még kell hozzá valami, egy email, egy üzenet, egy hivatalos irat. Egészen biztosan jó úton haladsz, hagyj időt a megvalósulásnak is.

💖

 

 

Ha ezt választottad.

Valamit nagyon jól csináltál. 😊  Mintha hazaértél volna. Mint mikor végig dogozod a napot és fáradtan lehuppansz otthon családi körben. Békére leltél. Megtaláltad a nyugalmadat, a biztonságodat. Erős alapokra, erős várat építettél.

MIÉRT történt ez?

Valószínűleg kemény munka kellett hozzá, de kitartó voltál és megérte. 😊 Logikusan végiggondoltad, határozott voltál ott ahol kellett és helytálltál bármi jött is eléd. Irányítottad a folyamatot és döntöttél mikor arra volt szükség.

💖

TANÁCS lapként a KUTYA úgy érzem most a magadba vetett hitedet akarja erősíteni. Szeresd azt amit csinálsz, szeresd önmagad aki helytáll minden helyzetben. Bízz önmagadban, a döntéseidben, legyél büszke arra aki vagy és mindarra amit elértél eddig.

💖

 

 

Ha ezt választottad.

Talán még nem értél a dolgod végére, de belekezdtél az biztos 😊 Valahogy igyekeztél könnyedén venni az egészet, töretlen bizalommal és optimistán mentél előre. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig láttad az irányt, de mégis hittél benne. Lehet, még most is csak a kezdeti fázisban tartasz és egészen picike léptekkel haladsz, de most valahogy még ez sem zavar. 😊

MIÉRT történt ez?

Lehetőségeket látsz magad körül és úgy érzed itt az ideje megtalálni a megoldásokat. Mintha próbálgatnád melyik kulcs melyik zárba illik. Most nincs benned görcs, nincs benned félelem csak a hit, hogy végre jó úton vagy. Próbálgatod a képességeidet és tudod, végre szerencsés leszel 😊

💖

TANÁCS lapként mi is jöhet ilyen lapok mellé, mint még egy nagy adag pozitív energia. Használd ki azt a jó áramlást amiben vagy, engedd el magad és menj amerre érzed. Ez a mély érzelmek lapja is, hát meríts önmagadból bármikor ha szükségét érzed.

💖

 

 

Ha ezt választottad.

Valószínűleg kemény időszakon vagy túl.  Talán elérted amit akartál, bár nem biztos, hogy pont így is tervezted az elején. Meg kellett védened önmagad valamivel szemben, esetleg épp Te álltál ki másokért, vagy Neked volt szükséged támogatásra. Kitartottál mégha néha nehéz is volt, de nem volt választásod, most csak így tudtad megőrizni a méltóságodat. Bármit is értél el, légy büszke magadra.

MIÉRT történt ez?

A kiváltó ok lehetett egy sérülés, egy bántás ami miatt kicsit másképp kellett csinálni a dolgokat. Da ha már így esett, kemény munkával elérted amit akartál. Változtattál dolgokon és ez valószínűleg gyors döntés eredménye lehetett. Lehet kényszerűségből kellett épp így cselekedned, de váratlan eseményeknél nincs idő óvatoskodásra. Jól döntöttél 😊

💖

TANÁCS lapként a KOPORSÓ akár fura is lehetne, de itt nem az. Azt üzeni ne félj a változástól és mozdulj meg, ne maradj a háttérben. Ne engedd, hogy az esetleges fájdalom visszatartson a következő lépésektől. Ha rossz passzban is érzed magad, menj előre és így célt fogsz érni.

💖

 

 

Úgy érzem bizonyos szempontból mindenki eredményes hónapot zárt. Ha valaminek nem is értél esetleg a végére, mindenképpen bölcsebben és tapasztaltabban lépsz tovább. 

Ez még csak az év eleje, éppen éledezünk ahogy a természet is csendesen készülődik a tavaszi megújulásra. 

Legyen erőd továbbvinni amit elkezdtél, legyen hited végig is csinálni!

Szívből kívánom Mindenkinek.

💖


Kártya: Renata Lechner Thelema Lenormand

Nézd meg az újdonságainkat!