Ma egy igazán különleges paklit hoztam, legalább is nekem biztosan az. Ő volt az első kártyám. Amivel kezdtem, amit a legtöbbet használtam, amivel sok sok embernek nyújtottam segítséget. Amivel évekig tanítottam és amit rengeteg energiával töltöttem fel. Szinte összenőttünk. Bárhova mentem, utaztam, vittem magammal. Látszik rajta az idő, kicsit kopottas már… de így szeretem.
A kirakás pedig egy MÚLT – JELEN – JÖVŐ forma, de erre a hónapra vonatkoztatva. A felénél tartunk éppen, így megnézhetjük mi volt eddig, mi van most és mi jöhet még.
Mintha ráéreztünk volna dolgokra. Kezdtek feljönni azok amikkel dolgunk van vagy amivel már muszáj volt foglalkozni. Szembe kellett nézni valamivel, amik lehettek akár csak a gondolataink, de mindenképpen a helyére akartunk tenni valamit és tisztán látni bizonyos helyzeteket. Figyeltünk az érzéseinkre, a kétségeinkre, a hangulatunk változásaira miközben szinte végig a nyugalmunk és a harmóniánk megteremtésére vagy akár megtartására törekedtünk.
Most mintha szélesebbre tárulna a világ körülöttünk. Keressük az utat, a lehetőségeket és próbáljuk felfedezni mindazt ami elérhető a számunkra. Ha lehet kicsit nyújtjuk és tágítjuk a határokat vagy a saját határainkat és egyre távolabb is merészkedünk. Vannak célok a fejünkben és ezek egyre közelebb kerülnek hozzánk. Természetesen kinek kinek a saját életében mindez másképp nyilvánul meg, lehet egy belső fejlődés részeként és lehet a kézzel fogható fizikai világban is.
Ami pedig jöhet, először is az újdonsággal járó feszültség. Mikor nem tudjuk mi következik, akár maga a jó és az öröm is, de amíg ez nem nyilvánvaló addig ott az izgalom és az izgatottság. Van aki magával túl szigorú mert mindenképpen el akar érni valamit ( például én ) és valamivel mégis csak ösztönözni kell, hogy mindent megtegyen a cél érdekében. Ez nem másoknak fontos, hanem nekünk. Mintha saját magunkkal állnánk harcban és csináljuk, tesszük a dolgunkat, de néha nem látjuk hova is juthatunk. Pedig jó lesz. A csokor lapja ajándékra, örömre utal. Akár valami meglepetés is jöhet ami csodás zárása lehet ennek a hónapnak.
Szeretettel
Évi