Elérkeztünk a hét közepéhez. Nézzük meg milyen üzenetet közvetítenek nekünk a kártyák.
Az egyik legszebb csomagból vetettem kártyát 🙂
Mi az ami már megtörtént velünk az elmúlt napokban, mi lesz a fordulópont az eseményekben és hogyan folytatódik a hét számunkra.
Talán úgy indult a hét, hogy egy kis nehézségbe ütköztünk? Belekezdtünk valamibe és abban akadályokkal szemben találtuk magunkat? Túlzottan hittünk valamiben, vagy valakiben, de nem pont úgy történtek a dolgok, ahogy szerettük volna? Esetleg bizalmatlanok voltunk valakivel szemben, vagy egy helyzettel szembeni bizalmatlanságunkra utalnak a lapok? Előfordulhat azonban az is, hogy épp a gyerekünkkel adódtak gondok. Valami kis próbatétel elé kerültünk az biztos, egy kis probléma akadt a gépezetben. / gyerek, kereszt /
Ne aggódjunk, bármelyik is történt. Nem kell most már túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk neki, hiszen ez már megtörtént, része az utunknak, sokkal inkább a megoldásokra fókuszáljunk. A fordulatot, a megoldást a szívünkben keressük. Az érzéseink megmutatják a helyes irányt. Nézzük mindennek a jó oldalát és legyünk elfogadóak a helyzetünkkel kapcsolatban. Mindent meg lehet és meg is tudunk oldani. Valószínűleg ebből is pozitív tapasztalatokkal tudunk tovább lépni. / szív /
Mondjuk ki ami zavar bennünket. Mondjuk el mit gondolunk, vagy csak beszélgessünk emberekkel ha ezt érezzük jónak. Lehet csak arra van szükségünk, hogy jól átgondoljuk a dolgokat. Talán valami jó ötlet is az eszünkbe juthat mellyel könnyedén megoldódhat a probléma. Szabadulj fel a gondok alól, engedd magad szárnyalni! / madarak /
Hallgasd meg amit a körülötted lévők mondanak, lehet ők másként látják ugyan azt. Figyelj az idősebb emberek, vagy egy olyan valaki tanácsára aki bölcsességével egy más megvilágításba helyezi a történéseket. Figyelj a jelekre és a megérzéseidre egyaránt. / bagoly /