Az előttünk álló hét…..

Mit üzen számunkra a kártya az előttünk álló hétre…


A lapok mindig sokféle tartalommal bírnak. Különbözőek vagyunk, így az életünk is eltérő. Mások a gondolataink és más dolgok foglalkoztatnak éppen. Szerencsére a kártya sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy ki-ki megtalálja benne azt a motívumot, ami segíteni tud az előtte álló napokat jobban átlátni. Támogatni tud abban is, hogy felismerjük egy érzés mögött megbújó üzenetet és ez által könnyebben tudjunk haladni az utunkon. Ne vegyük a dolgokat túl komolyan, mindig van megoldás ha elég nyitottak állunk hozzá és képesek vagyunk megérteni mi az, amire a jelen helyzet tanítani akar.




Aktív napoknak nézünk elébe. A munkáé lesz a főszerep. Remélhetőleg néhány nap alatt a végére érünk és Húsvét napjaira már a nyugalmat fogjuk érezni. Igyekezzünk a középpontunkban maradni, bármi is történik mi tartsunk ki, legyünk elkötelezettek, maradjunk stabilak, hiszen ez adja meg nekünk azt a tartást amire most szükségünk lehet. Épp csak addig kell egyhelyben maradnunk amíg elvégezzük a dolgunkat, utána felhúzhatjuk a horgonyt és haladhatunk tovább, abban a biztos tudatban, hogy ezt is megoldottuk.


Bármi is a feladatunk, örömmel álljunk neki, hiszen megvan hozzá minden képességünk, hogy ezt könnyedén oldjuk meg. Ha már látjuk mi vár ránk a héten, akkor csak egy kis összeszedettségre és pozitív megerősítésre van szükségünk, hiszen pontosan tudjuk, képesek vagyunk rá. Ha nem látjuk még át teljesen, vagy csak a következő napokban jön elénk a feladat, akkor pedig legyünk nyugodtak, nem történhet semmi olyan, amit ne tudnánk elrendezni. Lehet, hogy aprólékos munkára van szükség, átgondoltan cselekedni, de most ezt is megoldjuk.

Ne engedjük be konfliktust az életünkbe, ne menjünk bele vitába, hiszen a középpontunkban vagyunk, megvan az a belső kapocs, ami biztosan tart bennünket. Harmóniából indulunk, kiegyensúlyozottak vagyunk, ezt mutassuk kifelé is. Ne legyünk túl szigorúak se magunkhoz se másokhoz, söpörjük ki a félelmeinket, tisztítsuk meg magunkat a negatív gondolatoktól. Ha pedig már aktivitásról beszélünk, vezessük le a feszültséget egy kis tavaszi nagytakarítással, hogy minden szinten a szépség és tisztaság vegyen körül bennünket. 🙂 

Bármilyen helyzetbe is kerülünk, legyünk okosak és megfontoltak. Figyeljünk oda a részletekre, gondoljuk át mi mindent kell még megtenni mielőtt leülünk és elvezzük a jól megérdemelt pihenést. Még kell egy kis erőfeszítés, még szükséges egy kis munka, körültekintés, hogy tényleg célt érhessünk. Legyünk találékonyak, hiszen az elején már említettem, megvan bennünk minden képesség, csak hozzuk fel magunkból. Ha letisztítottuk a dolgokat magunk körül, akkor ez is könnyedén fog menni. Minden esetre nem árt ha elővigyázatosak vagyunk, figyeljünk oda az esetleges buktatókra amik előfordulhatnak azért menet közben. Legyünk befogadóak, ne akarattal, sokkal inkább lágyan és finoman álljunk mindenhez és így oldjuk meg a ránk váró feladatokat.


Csodás hetet kívánok!