Augusztus második hete…

 
Erre a hétre egy érdekes kirakást hoztam. Ilyen formában még sosem elemeztem a lapokat, de valamiért ma ez így jött. Egyfajta könnyed előrejelzése a hétnek, csak azt vegyétek ki belőle amiről azt érzitek Nektek szól. A lapok most nem feltétlenül adnak egy összefüggő történetet, de maguk a párok mindenképpen fontos információt hordoznak. ❤️
Rövid kis bejegyzést akartam írni, de annyi minden van ebben a pár lapban, így is kimaradt sok dolog… 😄
A csodás Old Style Lenormand lapjai tárulnak fel most előttünk.

Mivel is lehet dolgunk a héten?

 
 
 
 
Először is önmagaddal kell némiképp foglalkoznod. Mit is jelent ez? Hogyan is tedd? Engedd meg magadnak, hogy egy kicsit egyedül legyél. Hagyj időt és teret olyan dolgokkal foglalkozni, ami érdekel, amit szeretnél, vagy csak egy kis ÉNIDŐT, olvasással, feltöltődéssel. Ha tanulnál valamit, vagy szeretnél többet is megtudni egy témáról, ha éhezel az új információkra, nyugodtan ásd bele magad és nézz utána. Hallgass előadásokat, nézz hozzá videokat, vagy egyszerűen csak beszélgess olyan emberekkel akik szintén érdeklődnek ebben az irányban, esetleg jártasabbak is benne.
Ez azonban csak az egyik oldala a kártya üzentének. A könyv lapja titkokat, titkos tudást, rejtett információt is jelent, így most talán kicsit jobban kellene a női oldaladdal foglalkoznod. Befelé figyelve feltárni lényed titkos zugait. Legyen az olyan amire vágysz – ekkor vizsgáld meg hol tartasz benne, milyen érzések, gondolatok kapcsolódnak hozzá. Mi az amit mélyen elrejtettél magadban – ezt próbáld kicsit előcsalogatni, hangolódj rá, meditálj, jógázz vagy sétálj a természetben és engedd, hogy ezek megmutatkozzanak, hiszen itt az ideje a megnyílásnak. ❤️ Ahogy a könyvet is lapról lapra olvassuk, úgy próbáld lépésenként felszínre hozni mélyen rejtett önvalódat. Egy Nő kicsit olyan mint a „Titkok könyve”, 😄 mindig van mit megismerni és feltárni belőle.
Ha Férfiként olvasod, talán van a közeledben olyan Nő / Szerelem / Anya / Testvér, akit szeretnél kicsit jobban kiismerni, megismerni. Aki talán eddig eltitkolt valamit, vagy elrejtette az érzéseit, gondolatait, meglátásait és most szeretnél ebbe jobban is belelátni. Közelíts felé finoman, óvatosan és engedd lassan megnyílni.
Tanulni mindig és folyamatosan lehet, maga az egész életünk egy nagy tanulás – tanítás. ❤️
 
A Ház lapja szimbolizálja az otthont, a családot és a mi saját biztonságunkat érintő kérdéseket is. Sok esetben ez jelzi a tervezést és ingatlannal kapcsolatos dolgoknál is ez a kártya jelenik meg. Most ezeken a területeken kerülhetsz döntéshelyzetbe, amit nyilván megelőzhet némi kis bizonytalanság, vacillálás, gondolkodás, tervezgetés. Nem kell azonnal nagy és problémás dolgokra gondolni, tudom, hogy működik az emberi elme, ilyenkor azonnal kombinálni kezd, jajjjj mi jön már megint ??? 😄 Lehetetlen lenne itt felsorolni mennyi minden történhet egy családban, vagy az említett területeken. Van, hogy apró döntést kell hozni, van, mikor kifejezetten egyszerű, máskor örömteli és könnyed a választás és persze előfordul mikor fejtörést okoz. Az üzenet egyszerűen csak annyi, hogy bármivel is találod szembe magad, ne húzd és halogasd, úgyis döntened kell. ❤️
 
Amikor pedig ezeken sikerült túljutni, vagy ha nem is zárul le minden, hiszen az önmunkának sosincs vége, a döntéseket ügyesen tudjuk húzni – tolni – halogatni, 😄 akkor is jön a jutalom valamilyen számunkra kedves, kellemes formában. Talán az egész hetünket végig kíséri és alapból sokkal könnyebben megy minden, vagy mint a mesében, mindenki elnyeri méltó jutalmát… 😄 Rátalál a boldogság… kellemes randiban lesz része… megjelenik a szerelem… ❤️ Persze valahol mindenki erre vágyik és kívánom legyen így, de nem szeretek belemagyarázni a lapokba olyat, ami konkrétan nincs benne. Szóval ezek lehetőségek, így ez mind benne van. 😄 Legyen bármi ami jó érzésekkel tölt el, amiben örömünket leljük, ami szinte ajándékként kerül elénk és persze a szívünknek mindenképpen kedves. ❤️ Legyen az egy meghívó egy eseményre, egy kellemes baráti beszélgetésre, egy szülinapra vagy egy eljegyzésre, esküvőre. Egy kellemes nap a maga lazaságával, könnyedségével, örömeivel és az általa generált jó érzésekkel, mely mindenképpen a szeretet jegyében telik és megemeli az egész hetünk rezgését. ❤️
 
Szívből kívánom, legyen úgy minden ahogy szeretnétek!
❤️
Szeretettel, Évi
❤️